A szimbólumok rejtelmei imádkoznak
Középső ujjak,
mint bátor szentek, merészen
kérik a mennyet,
hogy esőt adjon a földnek,
míg ők a szivárványt imádják.
Mondatok szövődnek,
mint szőlőfürtök a nyári napban,
szavak, mint gyöngyök a szívünkben,
mit széttép a csalódás ollója,
és hull a földre, mint szikrázó csillagok.
A szó, a szó, a szó!
Milyen csodás költői kép,
hogy a szó a szívünkben lakozik,
mint egy kisgyermek az anyja méhében,
várva, hogy megszülethessen a világba.
A szimbólumok rejtelmei imádkoznak,
mint a tenger mélyén a halak,
hogy a fényt láthassák, és a szabadságot.
És mi, emberek, csak nézünk,
és nem értjük a szimbólumok nyelvét.
De a szó, a szó, a szó!
Milyen gazdag szókincsünk van,
hogy a szavakkal kifejezhetjük
a szívünk mélyén rejlő érzéseket,
mint a tenger mélyén a halak a fényt keresik.
A szimbólumok rejtelmei imádkoznak,
és mi csak nézünk, és nem értjük.
De a szó, a szó, a szó!
Azt a szót, amit a szívünkben hordozunk,
azt a szót, ami a világunkat jelenti.
