A szeretetnek vége szakadt,
Elhullott, mint a lomb az őszben,
Míg szívünk széttépte a vágyakat,
Mint a cipőt a száz éves tűzben.
Kopár lett a szív, mint a pusztaság,
Míg az értelem kihalt, mint a dínó,
Szeretet nélkül maradt a világ,
Mint a színpad, melyen nincs színész, nincs díszlet, nincs bálvány.
Szerelem nélkül, mint a hajó a szél nélkül,
Úgy sodródunk a végtelenben,
Mint a csillag, mely elveszett az éjben,
S a fény, mely szüntelenül ég, de nem világít senkinek.
A szeretet, mint a tenger, mely kiszáradt,
Mint a nap, mely nem kel fel többé,
Mint a dal, melynek nincs dallama,
S a szó, melynek nincs jelentése.
A szerelem, mint a virág, mely elhervadt,
Mint a zene, melynek nincs hangja,
Mint a kép, melynek nincs színe,
S az élet, melynek nincs célja.
A szeretetnek vége szakadt,
De a szív, mint a Főnix, újjászületik,
Mint a tűz, mely újra lángra lobban,
S mint a szó, mely újra értelmet nyer.
A szeretet, mint a hajnal, mely újra felkel,
Mint a dal, mely újra megszólal,
Mint a szó, mely újra értelmet nyer,
S az élet, mely újra értelmet talál.
