A szeretet hídja az időn át
Mint a lét örök kérdése, úgy ring bele a csendbe,
A szeretet hídja, mely az időn átível.
Egy végtelen szívverés, mely a világ szélénél,
Húrjain rezegteti az évszázadok emlékeit.
A szerelem, mint a Nap, mely a hajnalban ébred,
Fényt szór a ködbe, s a szürke világ megelevened.
Szívünk mélyéből fakadó, vég nélküli érzés,
Mint a folyó, mely a tenger felé rohan, nem téved.
A szeretet hídja, mely a múlt és a jövő között leng,
Mint a csillagok, melyek az éjszakában égnek.
A szívünkben élő, örök tűz, mely sosem alszik el,
Mint a holdfény, mely a sötét éjszakában ragyog fel.
A szeretet hídja, mint a szivárvány az égen,
Színeiben minden érzés, minden emlék megéled.
Az időn átívelő, örök szerelem hídja,
Mely a szívünkben él, s mely örökké hű maradja.
A szeretet hídja, mely az időn átível,
Mint a csillagok, melyek az éjszakában kigyúlnak.
Az életünkben élő, örök szerelem hídja,
Mely a szívünkben él, s mely örökké hű maradja.
