A szerencse álarcában: Sors és véletlen
Mint szélvész a színpadon, jön a véletlen,
Előre nem sejthető, mint a hajnal pírja.
A sors, aki szürke ködben jár, mint a lélek,
Álarcot ölt, nevet, majd könnyet ereszt a szemébe.
A szerencse, mint a hold, néha teli, néha fél,
A csillagok között játszik, mint a gyermek a mezőn.
A véletlen, mint egy madár, a széllel száll,
Nem ismeri a határt, ahol a végtelen kezdődik.
A sors, mint egy festő, aki a vásznat színezi,
Hol boldog, hol szomorú, mint a tenger hullámai.
A szerencse, mint egy táncos, aki a színpadon forog,
Hol nevet, hol sír, mint az élet változó ritmusa.
A véletlen, mint egy zenész, aki a húrokat pengeti,
Hol halk, hol hangos, mint a szél a fák között.
A sors, mint egy író, aki a történetet írja,
Hol szép, hol fájdalmas, mint az emlékek könyve.
A szerencse álarcában jön a sors, mint egy színész,
Aki a színpadon játszik, ahol a véletlen a rendező.
A véletlen, mint egy költő, aki a verset írja,
Hol csodás, hol szomorú, mint az élet változó ritmusa.
A szerencse, a sors és a véletlen, mint a szél, a nap és a hold,
Hol együtt, hol külön, de mindig ott vannak, mint a lélegzet.
A szerencse álarcában jön a sors, mint egy álom,
Ahol a véletlen a hajnal, a nap és az este között jár.
