A szerelem könnyeimben
Csorognak könnyeim, mint a hajnal harmata,
Szívemnek fájdalma, mely éjjel-nappal ott van ma.
A szerelem, mely mint a tűz éget,
Mely szívemben lakozik, de nem érhet.
Búcsúzik tőlem a nap, mint egy régi barát,
A sötétség árnya, mely szívembe mar.
A szerelem, mely könnyeimben él,
Mint a tenger, melyben a hajók elmerülnek, s elvész reményük.
A hold sápadt arca néz rám, mint egy régi ismerős,
A csillagok fénye, mely szívembe költözik, mint egy zord vendég.
A szerelem, mely könnyeimben rejtezik,
Mint a szél, mely elhordja a leveleket, s szívemben hagyja a sebeket.
A csend, mely fülembe súgja a magány dalát,
A magány, mely szívemben lakozik, mint egy hűséges barát.
A szerelem, mely könnyeimben hull,
Mint a hó, mely lepi a földet, s szívemben hagyja a fájdalmat.
Az éj, mely szívembe költözik, mint egy rejtélyes vendég,
A csillagok, melyek szívemben ragyognak, mint egy csodás ékszer.
A szerelem, mely könnyeimben ég,
Mint a gyertya, mely a sötétben világít, s szívemben hagyja a reményt.
A könnyek, melyek szívemben csorognak, mint egy végtelen folyó,
A szerelem, mely szívemben él, mint egy álom.
A szerelem, mely könnyeimben él,
Mint a tűz, mely ég, s szívemben hagyja a hamut.
