A sorsunk fonala
A sorsunk fonala vékony,
Mint a hajnali harmat, mely a fűszálon lóg.
Minden lépésünk, minden cselekedetünk,
Mint a szél, mely a fűszálakat mozgatja.
Egy szál, mely összeköt minket,
A múlttal, a jövővel, a jelen pillanattal.
Egy szál, mely a létezésünk összefonódását jelenti,
Mint a szőnyeg, melyet szorgalmas kezek szőnek.
A sorsunk fonala nem egyenes,
Mint a folyó, mely kanyargós úton halad.
Minden döntésünk, minden választásunk,
Mint a víz, mely a folyó medrét formálja.
Egy szál, mely a sorsunkat szői,
A boldogsággal, a bánattal, a reménnyel.
Egy szál, mely az életünk történetét meséli el,
Mint a könyv, melyet olvasó kezek lapoznak.
A sorsunk fonala nem törhető,
Mint az acél, mely a kovácshoz tartozik.
Minden küzdelmünk, minden győzelmünk,
Mint a tűz, mely az acélt edzi.
Egy szál, mely a lényünk magját tartja,
A hitünkkel, az erőnkkel, a szeretetünkkel.
Egy szál, mely a létezésünk értelmét adja,
Mint a csillag, mely az éjszakai égen ragyog.
A sorsunk fonala végtelen,
Mint a végtelen űr, mely a csillagokat öleli.
Minden álmunk, minden reménységünk,
Mint a csillagok, melyek az éjszakát világítják be.
Egy szál, mely a létezésünk zenejét játssza,
Az örömmel, a szomorúsággal, a békével.
Egy szál, mely a létezésünk dalát énekli,
Mint a madár, mely a hajnali napfelkeltét köszönti.
