A remény szikrája a sötétben
Fekete éjben, csillagtalan égen,
hol a végtelen útja elveszett,
ott táncol a remény szikrája éppen,
a sötétségben, mint egy fehér lebegés.
Szemünkben a jövő, mint egy üres lap,
melyre írni még nem adatott meg.
De a szívünkben ott a remény kapuja,
melyen át a fény az éjszakába lebeg.
Csillagok nélküli éjszakában,
hol az idő az örökkévalóságba merül,
a remény szikrája, mint egy világító lámpás,
a sötétben, mint egy csillagfényű gyöngy.
Az ember szíve, mint egy bástya,
melyet a sötétség nem tarthat fogva.
A remény szikrája, mint egy hajnal,
mely az éjszakába hozza a napot.
A remény szikrája, mint egy tenger,
melyben a csillagok tükröződnek.
A remény szikrája, mint egy híd,
melyen át az álmok valóra válhatnak.
A remény szikrája, mint egy láng,
mely a sötétségben is világít.
A remény szikrája, mint egy dal,
mely az éjszakában is szólít.
A remény szikrája a sötétben,
mint egy fehér lebegés az éjben.
A remény szikrája a sötétben,
mint egy csillagfényű gyöngy az éjben.
