A remény halvány fénysugara
A lelkem mélyén, ott, hol a csend lakik,
Egy halvány fénysugár szüntelen ragyog.
Ez a remény, mely életembe szökik,
Mint patak, mely a sziklákat is hajtog.
Lágyan suhan, mint szél a fák között,
Mint nyári zápor a sivatagban.
Érintése, mint hajnali harmat,
Mely szívet melenget, lelket ragad.
Szavak nélkül, csak csendben beszélget,
Suttogva mondja el titkos vágyait.
A remény, mely a sötétben éled,
Mint gyertya, mely a sötétben ragyog.
Csodás képekkel festi a jövőt,
Ahol a fény a sötétséget űzi.
Egy világ, hol a szívünkben tűz lobog,
És a remény halvány fénysugara gyújtja.
A remény, mely mint csillag az égen,
Vezet minket a végtelen úton.
A remény, mely mint hajnal a sötétben,
A jövőbe vetít fényt, mint a napkorong.
