A remény fátylai között
A csillagok közt, hol a fény örök,
Hol az idő maga a végtelen,
Ott a remény fátylai között élek.
Keresem az utat, mely haza vezet,
Ahol a szívem örök nyugalomra lelhet,
A csillagok ösvényén, a végtelenben.
Vándorlásom hosszú, mint a galaxisok éjszakái,
Szívem dobbanása, mint a világűr dallama,
Egyedül, de nem magányosan, a remény fátylai között.
A fény, mely a csillagok között ragyog,
A remény, mely a szívemben él,
Az út, mely a végtelenben végződik.
És ott, ahol a csillagok a végtelenbe olvadnak,
Ahol a fény a sötétségbe veszít,
Ott találom meg a remény fátylait.
A remény, mely a szívemben él,
A fény, mely a csillagok között ragyog,
Az út, mely a végtelenben végződik.
És ott, ahol a csillagok a végtelenbe olvadnak,
Ahol a fény a sötétségbe veszít,
Ott találom meg a remény fátylait.
A remény, mely a szívemben él,
A fény, mely a csillagok között ragyog,
Az út, mely a végtelenben végződik.
És ott, ahol a csillagok a végtelenbe olvadnak,
Ahol a fény a sötétségbe veszít,
Ott találom meg a remény fátylait.
A remény, mely a szívemben él,
A fény, mely a csillagok között ragyog,
Az út, mely a végtelenben végződik.
És ott, ahol a csillagok a végtelenbe olvadnak,
Ahol a fény a sötétségbe veszít,
Ott találom meg a remény fátylait.
A remény, mely a szívemben él,
A fény, mely a csillagok között ragyog,
Az út, mely a végtelenben végződik.
És ott, ahol a csillagok a végtelenbe olvadnak,
Ahol a fény a sötétségbe veszít,
Ott találom meg a remény fátylait.
A remény, mely a szívemben él,
A fény, mely a csillagok között ragyog,
Az út, mely a végtelenben végződik.
És ott, ahol a csillagok a végtelenbe olvadnak,
Ahol a fény a sötétségbe veszít,
Ott találom meg a remény fátylait.
A remény, mely a szívemben él,
A fény, mely a csillagok között ragyog,
Az út, mely a végtelenben végződik.
És ott, ahol a csillagok a végtelenbe olvadnak,
Ahol a fény a sötétségbe veszít,
Ott találom meg a remény fátylait.
