A remény bársonyos ölelése
A remény, az élet színpadának csalfa varázslója,
Bársonyos ölelésével minket átölel,
Mint a titokzatos éji szél, mely a fák között süvölt,
Vagy mint a hajnal első sugarai, melyek az égboltot festik.
A remény, mint a szívünkben élő örök tűz,
Melyet a csalódások sem tudnak eloltani,
Mely a legmélyebb sötétségben is világít,
És szívünkben újra és újra életre kel.
A remény, mint a tavasz első virágai,
Melyek a hó alól bátran előbújnak,
Mint a patak, mely a jég alól kiszabadul,
És a természet szívében új életet teremt.
A remény, mint a bársony, melyen a szívünk pihen,
Mely simogatja a lelkünket, mint a szelíd szellő,
Mely a fájdalmat enyhíti, mint a gyógyító balzsam,
És a szívünkben új erőt és bátorságot teremt.
A remény, az életünk csodálatos ajándéka,
Melyet soha nem szabad eldobnunk,
Melyet mindig meg kell őriznünk,
Mert a remény a szívünkben él, és soha nem hal meg.
A remény bársonyos ölelése, mint a védő angyal,
Mely mindig velünk van, és soha nem hagy el minket,
Mely a legnagyobb bajban is segítségünkre siet,
És a szívünkben mindig új reményt teremt.
