A pillanatok múlása
Hol életünk, mint időben szétszórt atomok,
A pillanatok múlása, mint a szélben repülő komók.
A valóság szövetén kifeszített gondolatok,
A végtelenben születnek, s halnak meg a holnapok.
A létezés színpadán vagyunk csupán statiszták,
A végtelen ciklusban, mint az örök mozaikok.
Az idő szövi hálóját, a múlt, jelen és jövő,
A pillanatok múlása, mint az árnyék, mely elszökő.
A csillagok közt úszunk, mint az űrben hajózók,
A létezésben elveszve, mint a zátonyra futók.
Az univerzum szívében, hol a csillagok égnek,
A pillanatok múlása, mint a homokszemek szelekben.
Az életünk, mint csepp az óceánban, eltűnő,
A pillanatok múlása, mint az elmúlás kínjában kínzó.
A valóság, mint tükörben tükröződő képek,
A pillanatok múlása, mint a szélben szálló levelek.
Az életünk, mint álom, melyben örökké élünk,
A pillanatok múlása, mint a hajnali köd, mely elterül.
A létezés, mint zene, melyben minden hang egyesül,
A pillanatok múlása, mint a dallam, mely elhal.
