A nosztalgia ölelésében kergetem az emlékeket
Egy szürke égbolt szőtte takaró alatt,
Hol a múlt ködös árnyai játszanak,
S a nosztalgia ölelésében kergetem az emlékeket,
Mint a szél, mely a leveleket űzi az őszi erdőben.
A gyermekkorom kacskaringós útjai,
Hol a boldogság volt a mézédes gyümölcs,
Melynek íze még mindig ott csüng ajkamon,
Emlékeim színes szőnyegén átívelő híd.
A szerelem első csókjának édes illata,
Mely mint a friss tavaszi eső, éltet és megújít,
Az első szívfájdalom mély sebe,
Mely mint a tenger, mély és kiszámíthatatlan.
A tanulás fáradtságos útja, melyet bejártam,
Mint a hegymászó, ki a csúcsot célozza meg,
Az ismeretek kincseskamrája, melyet feltártam,
Mint az aranyásó, ki a gazdagságot keresi.
A jelen pillanatának csodálatos ajándéka,
Mely mint a nap, mely felkel és lemegy,
Az idő múlásának szüntelen kereke,
Mely mint az óra, mely sosem áll meg.
A nosztalgia ölelésében kergetem az emlékeket,
Mint a madár, mely a déli melegeket keresi,
Az élet színes szőnyegén átívelő híd,
Mely a múltból a jövőbe vezet.
