A női erő lobogó zászlaja
Az éjben született, a csillagok között,
Egy női lélek, a hajnal szívéből kivájt.
Az élet viharától megfáradt,
De nem adta meg magát, a sorsát újraírta.
A pusztulás közepette, a romokban,
Megérintette a földet, a szívét megszorította.
A remény szikrája, mint egy gyémánt,
A szív mélyén lobogott, az erő zászlaja.
Az élet hullámait meglovagolta,
A viharban táncolt, a sötétben énekelt.
A fájdalom, mint egy tűz, égette,
De a női erő, mint egy folyó, tovább folyt.
A romokból felépítette a jövőt,
A szívét, mint egy erőd, megerősítette.
A sorsát, mint egy könyvet, újraírta,
A női erő, a remény zászlaja, lobogott.
A pusztulás közepette, a romokban,
A női erő, mint egy fénysugár, ragyogott.
A sors viharától megfáradt,
De a női lélek, a remény zászlaja, tovább lobogott.
