A Napisten csodálatos birodalma
Lángoló napkorong, az ég kovácsa,
Ólomként olvasztja a felhők szívét.
Fényével festi meg a világ arcát,
A világosság hűséges szolgája ő, a fény kovácsa.
Földünk, mint egy gyöngy, úszik a végtelen tengerben,
Holtak és élők, mind a Napisten kezében.
Szíve dobbanását érezzük melegében,
A Napisten birodalma, az élet végtelen színpadán.
Fénylő szemekkel nézünk a jövőbe,
Ahol a technika csodái várják a hőseket.
Robotok, gépek, mesterséges ész,
A jövő groteszk táncát járják a csillagok között.
A Napisten trónja mögött a csillagok kavalkádja,
A végtelen univerzum groteszk színpadja.
Ahol a csillagok közötti utazás nem álom,
Ahol az emberiség a jövőt kutatja, mint egy kincsvadász.
Szatírikus mosollyal a Napisten néz le ránk,
Mint egy bábút mozgatja a sorsunkat a nagy színpadon.
Ahol a jövő nem más, mint egy groteszk álom,
Ahol az élet egy végtelen színház, a Napisten birodalma.
A Napisten birodalma, ahol a jövő a múlttal ölelkezik,
Ahol a technika és a természet egymásba fonódik.
Ahol az élet egy végtelen színház, a Napisten birodalma,
Ahol a jövő nem más, mint egy groteszk álom, a Napisten csodálatos birodalma.
