A nagypapa nevetése az égen
A csillagok között halkan szól, a nagypapa nevetése az égen,
Mint a jövő szívverése, mely a múltban még épen.
Álomban úszó idő, a végtelenhez simulva,
Az öröklét dallamán ringatózik, mint a tenger hulláma.
Világok között vándorol, a nagypapa nevetése az égen,
Az idő szövőszékén szőtt, láthatatlan szövetén.
A jövő színeiben pompázik, mint a hajnal első fénye,
A múlt árnyékában rejtezik, mint az est utolsó képe.
Az univerzum szívében él, a nagypapa nevetése az égen,
Az időn átívelő híd, mely a szívekhez ér el.
A csillagporban úszik, mint a galaxisok tánca,
Az öröklét ölén ringatózik, mint a végtelen tánc.
A lélek kertjében virágzik, a nagypapa nevetése az égen,
Mint a remény hajnalán születő, új élet.
A csillagok közötti térben, mint a fény és a sötétség határán,
A világok közötti híd, mely a szívekhez vezet át.
A nagypapa nevetése az égen, mint az időn átívelő ív,
Az emlékek szövőszékén szőtt, láthatatlan szív.
A csillagok között halkan szól, mint a jövő szívverése,
Az öröklét dallamán ringatózik, a nagypapa nevetése.
