A munka színpadán
A munka színpadán, hol nap mint nap,
Az ember, mint színész, játszik, alkot,
Ahol a szerep, mit vállal, olyan,
Mint festő ecsetjén a vászonra hulló szín.
A munka, mint a szív dobbanása,
Mely életet visz a test minden zugába,
Mint a hegedű húrján a dallam,
Mely a csendet megtöri, és életre kelti a világot.
A munka, mint a hajnal első fénye,
Mely a sötétséget űzi, és új napot ígér,
Mint a tavasz első virága,
Mely a tél hófedte táját színesbe öltözteti.
A munka, mint a folyó, mely sosem áll meg,
Mely a hegyeket mossa, és a völgyeket tölti meg,
Mint a tenger, mely partjait öleli,
Mely a hullámokat hordozza, és az életet táplálja.
A munka, mint a szél, mely a fákat ringatja,
Mely a leveleket sodorja, és a felhőket hajtja,
Mint a tűz, mely a sötétséget űzi,
Mely a hideget elűzi, és a világot világosabbá teszi.
A munka, mint a költő tolla,
Mely a szavakat szői, és a gondolatokat formálja,
Mint a zeneszerző kottája,
Mely a hangokat összefűzi, és a dallamokat teremti.
A munka, mint a színpad, melyen játszunk,
Mely a szerepeket adja, és a jeleneteket teremti,
Mint a színész, mely a szerepeket játsza,
Mely a színpadon áll, és a közönségnek játszik.
A munka, mely az életünk része,
Mely a napjainkat tölti, és az éveinket számlálja,
Mint a szív, mely a vérünket hajtja,
Mely az életünk motorja, és a létezésünk alapja.
