A múlt homályában elillant vágyak
A holnapnak már nincsenek árnyai,
Múltunkban kavargó vágyak tengerén.
Szívünkben némán ébredő szörnyek,
Melyeket a remény hajt tovább, mindörökké.
A múlt homályában elillant vágyak,
Mint szellemek, melyeket a jelen nem lát.
Kérdések, melyek válaszra várva alszanak,
Míg a jövő szelíd, de vakító fénye meg nem érkezik.
A szívünk mélyén szunnyadó titkok,
Melyeket a múlt ködében hagyunk el.
De a vágyak, mint a tenger habjai,
Örökké kavarognak, sosem nyugszanak.
A múlt homályában elillant vágyak,
Mint a csillagok, melyek a végtelenben ragyognak.
Egy pillanatra felvillannak, majd elhalványulnak,
De a fényük az éjszakában örökké velünk marad.
A szívünkben élő vágyak tüzénél,
Nincs erősebb, nincs hatalmasabb.
Még a sötét, még a csend sem oltja ki őket,
Hiszen a vágyak tüze örökké ég.
A múlt homályában elillant vágyak,
Mint a hajnal pirkadása, mely a sötét éjszakát űzi.
Eljönnek, majd elmennek, de sosem feledjük őket,
Mert a szívünkben örökké élnek, mint a múlt árnyékai.
