A múlt elszálló árnyai
A múlt elszálló árnyai, mint végzetes szárnyasok,
Borús égbolton keringenek, mint az élet fájdalmasok.
Suttogó szél hordja őket, mint a szavakat,
Melyek a lélek mélyéről fakadnak, mint a tavakat.
A színek szürkévé válnak, az érzések elfakulnak,
A múlt emlékei, mint a köd, elszállnak, elhalványulnak.
Az idő, mint egy nagy kehely, melyben a múlt itala,
Az emlékek szőlőjében érik, mint a bor titka.
Az élet, mint egy színpad, melyen játszódik a dráma,
A múlt, a jelen és a jövő, mint a színek paletta-árama.
A szívek, mint a fák, melyek gyökereiket a múltba mélyesztik,
Az emlékek, mint a levelek, melyek a jelenbe érlelődnek.
A múlt elszálló árnyai, mint a madarak, melyek a széllel szállnak,
Mint a hajnali köd, mely a napfényben elolvad, elhalványulnak.
A múlt, mint egy festmény, mely az időtől kopott,
Mégis, mint egy drága kincs, mely a szívben megőrzött.
Az élet, mint egy hajó, mely a múlt vizein hajózik,
Az emlékek, mint a hullámok, melyek a jelenben ringatóznak.
A múlt elszálló árnyai, mint a szél, mely a faleveleket hordja,
Mint a végzet, mely a jövőbe vezet, mint a sors, mely a jelenbe fordul.
