A múló idő folyója az elmében
A gondolatok szövődnek, mint a múló idő szálai,
Egy csendes folyóban, mely az elmében árad.
Nem látjuk hol kezdődik, hol ér véget a dallam,
Csak érezzük, ahogy mélyen a lélekbe marad.
A pillanatok, mint kövek a vízben, elmerülnek,
S a múlt, mint halk hullám, örökre eltemet.
A jövő, mint a parttól távolodó hajó,
Még látható, de elérni sosem lehet.
A múló idő folyója, mely csendben árad,
Nem kérdez, nem válaszol, csak halkan susog.
Az emlékek, mint a vízben rejlő kincsek,
Hol felszínre törnek, hol mélyen elbújnak a homokban.
Az élet, mint a víz, mindig tovább halad,
Minden pillanat, mint egy hullám, elmosódik.
A jelen, mint a folyó, mindig változik,
De az emlékeinkben, mint a parton, örökké megmarad.
A múló idő folyója, mely az elmében árad,
Mint a költészet, mely a lélekben születik.
A szavak, mint a vízcseppek, melyek a folyóban csillannak,
Az életünk történetét mesélik el, míg a lélekben élnek.
