A múló évek dalai
A múló évek dalai, mint halkuló ének,
Mely az idő szövőszékén születik és múlik el.
Vándorló árnyak, melyek az emlékek tengerén úsznak,
Mint szél által hajtott, örökös hullámok.
A szívünkben rejlő titkok, mint elhagyott kincsek,
Melyeket a múlt homályos ösvényein találunk.
A szavak, mint csillagok az éjszakai égen,
Melyek a végtelenbe vesznek, de mégis ragyognak.
A szerelem, mint egy ősi dal, melyet az élet ír,
Melyet a szívünkben hordozunk, mint egy titkos kincset.
A fájdalom, mint egy tenger, melyben elmerülünk,
De a remény, mint egy hajnal, mely mindig újra felkel.
A múló évek dalai, mint a szélben suhogó falevelek,
Melyek a múltunk emlékeit hordozzák magukkal.
Az élet, mint egy folyó, mely soha nem áll meg,
De a múlt, mint egy tükör, melyben mindig visszanézünk.
A múló évek dalai, mint a naplemente színei,
Melyek az ég vásznán festődnek, mint a remény képei.
A jövő, mint egy ajtó, melyet még nem nyitottunk ki,
De a múlt, mint egy könyv, melyet már végigolvastunk.
A múló évek dalai, mint a hajnali harmatcseppek,
Melyek a virágok szirmain csillognak, mint a könnyek.
Az élet, mint egy dal, melyet a szívünkben énekelünk,
De a múlt, mint egy álom, melyet már rég elfelejtettünk.
