A megbocsátás hatalma
A bűnök özönét kiforgató, csodálatosan kusza világban,
Hol a szívek szélén lógó szavak, mint szélvédőn a záporcseppek,
A lelkekben csendesen csordogáló bánat patakjának fájdalmasan édes íze,
S mint a távolba vesző, szürkületbe burkolózó hegyek árnyékában,
Egy csillagfényes utópisztika hajnalán, ahol a jövő már a múlt.
Ahol a szavak súlya, mint a levegőben lebegő tollpihék,
És a szívünkben rejlő szeretet, mint a tenger mélyén nyugvó kincsek,
Ahol a megbocsátás hatalma, mint a szélben ringatózó fűszálak,
És az igazság fénye, mint a nap sugaraiban fürdő virágok.
Ahol a szavak, mint a felhők, szabadon szállnak az égen,
És a szívünkben rejlő érzések, mint a csillagok, tündökölnek az éjszakában,
Ahol a megbocsátás hatalma, mint a hajnali harmat, frissíti a lelkünket,
És az igazság fénye, mint a holdfény, világítja be a sötét utakat.
Ahol a szavak, mint a madarak, szabadon szállnak a szélben,
És a szívünkben rejlő remény, mint a szivárvány, tündököl a zápor után,
Ahol a megbocsátás hatalma, mint a napfény, melegíti a lelkünket,
És az igazság fénye, mint a csillagok, vezet minket az éjszaka sötétjében.
A megbocsátás hatalma, mint a hajnali harmat, frissíti a lelkünket,
És az igazság fénye, mint a holdfény, világítja be a sötét utakat,
Ahol a szavak, mint a madarak, szabadon szállnak a szélben,
És a szívünkben rejlő remény, mint a szivárvány, tündököl a zápor után.
