A lépcsőfokokon fel
Fentről lebegő, lassú éj,
Ködfátyolban, csillagok ölében,
Lépcsőfokokon száll, mint égi lény,
Ahol a csend születik, és az éj kezdete.
Minden lépés, mint tengerből kiemelt kő,
Mely a múltat hordozza, s a jövőt rejt,
Mélyen a szívekben, ahol az emlékek élnek,
Mint a holdfény, mely a szívünkben tükröződik.
Lépcsőfokokon fel, a csillagok felé,
Hol az éj leple alatt a titkok szunnyadnak,
Ahol az álmok szárnyra kelnek, s a remény él,
Ahol a szív a csillagok között repül.
S minden lépés, mint egy újabb költemény,
Mely a lélek mélyéről születik,
Minden szó, mint egy újabb ének,
Mely a csillagok között visszhangzik.
Lépcsőfokokon fel, a végtelenbe,
Ahol a csend és a csillagok ölelkeznek,
Ahol a lélek szárnyra kel, s a szív repül,
Ahol az éj és a csillagok eggyé válnak.
