A lelki viharok táncolása
Összefonódott gondolatok, mint a szélben ringatózó fűszálak,
Lelkem mélyén viharok táncolnak, érzelmek kavalkádja.
Szememben a világ, hol színes, hol szürke, hol fekete-fehér,
Egy lélegzetnyi időben változik a színek palettája.
A múltam, mint egy régi film, visszapörög előttem,
Minden kép, minden szó, minden érzés egy-egy szívdobbanás.
Néha heves, néha lassú, néha majd hogy megáll,
De mégis mindig tovább dobog, mint egy megállíthatatlan óramű.
A jövőm, mint egy ködös táj, még homályos előttem,
De a remény sugara már átszűrődik a ködön.
A jelenem, mint egy hatalmas tükör, visszatükrözi a világot,
Hol boldog, hol szomorú, hol nyugodt, hol viharos.
A szívem, mint egy húros hangszer, hol halkan, hol hangosan szólal meg,
Minden húr egy-egy érzés, minden hang egy-egy gondolat.
A lelkem, mint egy tenger, hol csendes, hol viharos,
De mégis mindig hullámzik, mint egy örökmozgó gépezet.
A gondolataim, mint a madarak, szabadon szállnak az égen,
Hol felhők között, hol a napfényben, hol az éjszaka sötétjében.
A szavaim, mint a csillagok, hol világítanak, hol elhalványulnak,
De mégis mindig ott vannak, mint az ég végtelen csillagtengere.
A lelki viharok táncolnak, hol lassan, hol gyorsan,
Mint a természet változó ritmusában a négy évszak.
De a lélek, mint a természet, mindig talál új utat,
Minden vihar után újra virágba borul, mint a tavaszi rét.
A lelki viharok táncolása ez, hol szomorú, hol boldog,
De a lélek, mint egy táncos, mindig talál új ritmust.
Mert a lélek, mint a tánc, sosem áll meg,
Még a legnagyobb viharban is talál új ritmust, mint egy örökmozgó gépezet.
