A lélek fájdalmas utazása
Hogy szívedben született a csend,
Mint a ködös reggelen a fény,
Mely a szürke fátyol mögül kél,
S a világot újra festeni kész.
A lélek hajnala, az ébredés,
Mint a szél, mely a fákon sír,
Mikor a szív már nem bírja tovább,
És a lelkedben a fájdalom kígyója kígyózik.
A szív, mint a tenger mélyén a hajóroncs,
Melynek vitorláit a szél már nem ringatja,
Csak a hullámok ölelésében ring,
Míg a mélybe nem süllyed, ahol a csend honol.
Az élet, mint a tarka szőnyeg,
Melyen minden színt a fájdalom sző,
Míg a szív, mint a szőnyeg szövője,
A fájdalom színeit szövi bele a lélekbe.
A lélek, mint a vándor, ki útját keresi,
Míg a szív, mint a térkép, mely az utat mutatja,
De a térkép, mint a szív, néha téved,
És a lélek, mint a vándor, néha elveszik.
De a lélek, mint a fénysugár a ködben,
Mindig talál utat a sötétségen át,
Mert a lélek, mint a fénysugár, sosem hal meg,
Csak átalakul, mint a fény a ködben.
A lélek fájdalmas utazása véget ér,
Mikor a szív, mint a hajóroncs, megtalálja a csendet,
És a lélek, mint a fénysugár, újra születik,
Mint a ködös reggelen a fény.
