A közös erő
A hajnal pirkadatán, az éj leple alól,
Kibújik a nap, mint a virág a hó alól.
Az ég színei tarkán játszanak, mint gyermek a játszótéren,
A világ színpadán, mi örökzölden.
A fák ölelkeznek, mint szerelmesek a holdfényben,
A szél halkan suttog, mint titkok a fülbe.
Az eső cseppjei táncolnak, mint szívverés a mellben,
Az élet zenéje, mi örökké zeng.
Az ember és a természet, két erő együtt,
Közös akaratuk, mint a folyó, mi szüntelenül fut.
Együtt alkotnak, mint a kéz és az ecset,
Együtt teremtenek, mint a szív és a lélek.
A közös erő, mint a tűz és a fa,
Együtt égnek, de külön-külön csak hamu maradna.
Az összefogás, mint a szél és a vitorla,
Együtt repülnek, de külön-külön csak szelet kapna.
A közös erő, mint a hegy és a völgy,
Együtt állnak, de külön-külön csak árnyékot vetne.
Az együttműködés, mint a nap és a hold,
Együtt ragyognak, de külön-külön csak fényt adna.
A közös erő, ez a világunk alapja,
Együtt vagyunk, mint a föld és az ég alja.
Együtt alkotunk, mint a szív és a lélek,
Együtt teremtünk, mint az élet és a remény.
