A jégen járó álmok
A csillagok alatt, hol a jég mezítelen,
s a hold fénye csuklóra hajlítja a végtelent,
ott jár a gondolat, mint hóban a szánkó,
s a szív, mint tükörkép, csillog a jégcsapó.
A szél, mint a szó, széttépi a csendet,
s a jég, mint a szív, megfagyott reménnyel terhes.
A látomások, mint a jégvirágok, kibomlanak,
s a szavak, mint a hópelyhek, lehullanak.
Az éj, mint a köd, beburkolja a világot,
s a hold, mint a szem, figyeli a magányt.
A szív, mint a jég, repedez a hidegtől,
s a szó, mint a szél, kitépi a csendet.
A jég, mint a képzelet, csúszik a valóságon,
s a szív, mint a hó, elolvad a vágyakon.
Az álmok, mint a jégvirágok, kibomlanak,
s a remény, mint a hópelyhek, lehullanak.
Az éj, mint a köd, beburkolja a világot,
s a hold, mint a szem, figyeli a magányt.
A szív, mint a jég, repedez a hidegtől,
s a szó, mint a szél, kitépi a csendet.
A jég, mint a képzelet, csúszik a valóságon,
s a szív, mint a hó, elolvad a vágyakon.
Az álmok, mint a jégvirágok, kibomlanak,
s a remény, mint a hópelyhek, lehullanak.
Az éj, mint a köd, beburkolja a világot,
s a hold, mint a szem, figyeli a magányt.
A szív, mint a jég, repedez a hidegtől,
s a szó, mint a szél, kitépi a csendet.
A jég, mint a képzelet, csúszik a valóságon,
s a szív, mint a hó, elolvad a vágyakon.
Az álmok, mint a jégvirágok, kibomlanak,
s a remény, mint a hópelyhek, lehullanak.
Az éj, mint a köd, beburkolja a világot,
s a hold, mint a szem, figyeli a magányt.
A szív, mint a jég, repedez a hidegtől,
s a szó, mint a szél, kitépi a csendet.
A jég, mint a képzelet, csúszik a valóságon,
s a szív, mint a hó, elolvad a vágyakon.
Az álmok, mint a jégvirágok, kibomlanak,
s a remény, mint a hópelyhek, lehullanak.
Az éj, mint a köd, beburkolja a világot,
s a hold, mint a szem, figyeli a magányt.
A szív, mint a jég, repedez a hidegtől,
s a szó, mint a szél, kitépi a csendet.
A jég, mint a képzelet, csúszik a valóságon,
s a szív, mint a hó, elolvad a vágyakon.
Az álmok, mint a jégvirágok, kibomlanak,
s a remény, mint a hópelyhek, lehullanak.
Az éj, mint a köd, beburkolja a világot,
s a hold, mint a szem, figyeli a magányt.
A szív, mint a jég, repedez a hidegtől,
s a szó, mint a szél, kitépi a csendet.
A jég, mint a képzelet, csúszik a valóságon,
s a szív, mint a hó, elolvad a vágyakon.
Az álmok, mint a jégvirágok, kibomlanak,
s a remény, mint a hópelyhek, lehullanak.
Az éj, mint a köd, beburkolja a világot,
s a hold, mint a szem, figyeli a magányt.
A szív, mint a jég, repedez
