A játékmezőn elfeledett kacagás
Az élet színpadán a játékosok elszunnyadnak,
És a játékmezőn elfeledett kacagás halkan száll.
Mint a szélben ringatózó, őszi falevelek,
Mint a hajnali harmatban csillogó gyöngyszemek.
A kacagás, mint szivárvány a szürke égen,
Mint a csendes tengerben egy hajótörött álom.
Egy szellemként lebeg, mint a múlt századokból,
Egy elfeledett dal, mely a csendben visszhangzik.
A játékmező halkan alszik, mint egy gyermek,
Míg a kacagás száll, mint egy szabad madár.
Egy visszhang a szívben, mint egy régi dallam,
Egy elfeledett emlék, mely a lelkünkben él.
A játékmezőn a kacagás színei halványulnak,
Mint a naplemente után a világ színei.
Mint a tenger mélyén egy elveszett kincs,
Mint a csillagok között egy elfeledett álom.
A játékmezőn a kacagás halkan száll,
Mint egy szelíd szellő a nyári éjszakában.
Egy elfeledett dal, mely a szívben visszhangzik,
Mint a múlt századokból egy szellemként lebeg.
A játékmezőn a kacagás színei halványulnak,
Mint a naplemente után a világ színei.
Egy elfeledett dal, mely a szívben visszhangzik,
Mint a múlt századokból egy szellemként lebeg.
