A hóangyalok táncolnak
A hóangyalok táncolnak a fehér alvilágban,
Olyanok, mint a lét szürreális szellemlakói.
Szabadon repkednek, köztünk és a csillagok között,
Hópelyhekkel írott szavak a végtelen égbolton.
Léteznek, de mégsem, mint a gondolatok,
Melyek a fejünkben születnek, de nem láthatók.
Lényegük a lét paradoxona, mint az élet és a halál,
A jelen és a jövő közötti végtelen spirál.
A hóangyalok táncolnak, s a hóesés zenejére lépnek,
Mint a lélek, mely a testünkből kilépve szabadon repked.
A hófehér tájban ők a lét csodálatos költői képei,
Melyek a valóság és az álom határán léteznek.
A hóangyalok táncolnak, s a világ színpadán játszanak,
A létezés drámáját, melyben mindenki szerepet kap.
Szürreális színjáték ez, melyben nincs kezdet, nincs vég,
Csak a hóangyalok tánca, mely a létezésről mesél.
A hóangyalok táncolnak, s a létezés könyvében olvasnak,
Melyben minden szó egy kép, mely a világot megmozgat.
Metapoézis ez, melyben a vers a versről beszél,
A hóangyalok tánca, mely a létezésről mesél.
A hóangyalok táncolnak, s a létezés hófehér lapjain,
Mint a szavak, melyek a papírra kerülnek, s a világot megváltoztatják.
Szabadvers ez, melyben nincs rím, nincs ritmus, nincs szabály,
Csak a hóangyalok tánca, mely a létezésről mesél.
A hóangyalok táncolnak, s a létezés könyvében olvasnak,
Melyben minden szó egy kép, mely a világot megmozgat.
Metapoézis ez, melyben a vers a versről beszél,
A hóangyalok tánca, mely a létezésről mesél.
