A hiányzó lehetőségek elhalványuló emlékei
A holnapok fátyla mögött, rejtőznek a hiányzó lehetőségek,
Melyek mint a színarany napfény, tűnnek el a horizont mögött.
Bús szívvel nézzük, ahogy a remény, mint a hajnali pára,
Feloszlik a kétségbeesés hűvös szellőjében.
A jövő, mint egy színtelen festmény, melyet a múlt festett,
A jelen pedig csak néz, mint a vak, aki nem látja a színeket.
A lehetőségek, mint a ködös hegyek, elrejtve a láthatártól,
Csak a képzeletünkben élnek, mint a szellemek a történetekben.
A jövő, mint egy híd a semmi felé, melyet a remény épített,
De a kétségbeesés, mint egy bárd, szétvágja a köteleket.
A lehetőségek, mint a hajnali harmat, elpárolognak a napsütésben,
Csak a bánat marad, mint a szél, ami fújja a szomorú dallamot.
A holnap, mint egy elhagyott templom, melyben nincs többé imádság,
Csak a hiányzó lehetőségek elhalványuló emlékei maradnak.
A remény, mint egy szivárvány a vihar után, csak egy pillanatra jelenik meg,
De a kétségbeesés, mint a felhők, mindig visszatér.
A jövő, mint egy elhagyott hajó, melyet a múlt hagyott hátra,
A jelen pedig csak néz, mint a matróz, aki nem látja a partot.
A lehetőségek, mint a csillagok az éjszakában, elrejtve a sötétségtől,
Csak a vágyainkban élnek, mint a tündérek a mesékben.
A holnap, mint egy el nem mondott történet, melyet a múlt írt,
De a jelen, mint egy olvasó, nem tudja a végét.
A lehetőségek, mint a szavak egy könyvben, elrejtve a lapoktól,
Csak az emlékeinkben élnek, mint a hiányzó lehetőségek elhalványuló emlékei.
