A hegyek örök ereje
A hegyek, mint a lélek örök erői,
Melyek felett a csillagok is csak porszemek,
Szívemben ott lapulnak, mint a fagyos éji csend,
Melyben a világ zaja elnémul, s a lélek önmagára talál.
A hegyek, mint az elmúlás tanúi,
Melyek szemlélői az idő végtelen kavargásának,
Ott állnak, mint a múlt megfagyott pillanatai,
Melyekben az élet örök körforgása rejtőzik.
A hegyek, mint a remény sziklái,
Melyek ellen a viharok is csak gyenge szellők,
Szívemben ott lapulnak, mint a hajnali derű,
Melyben a nap első sugarai tündökölnek, s a lélek új erőre kap.
A hegyek, mint az élet örök küzdelmei,
Melyek felett az emberi sors is csak játékszer,
Ott állnak, mint a csendes bölcsesség őrzői,
Melyekben az emberi lélek örök reménye csillan.
A hegyek, mint az örök változás szimbólumai,
Melyek ellen a változás is csak állandóság,
Szívemben ott lapulnak, mint a végtelen türelem,
Melyben a világ örök körforgása zajlik, s a lélek békére lel.
A hegyek, mint a lélek örök ereje,
Melyek felett a csillagok is csak porszemek,
Ott állnak, mint az örök csend szigetei,
Melyekben az emberi lélek örök reménye csillan.
