A hegyek hűvös ölelése
A hegyek hűvös ölelése, mint a végzet szorítása,
Zengő csendje, mint a lélek halk sóhaja.
A sziklák között kúszó köd, mint a múlt árnyéka,
Megannyi titok, mely a mélybe vész, mint az élet játszmája.
A fák lombja, mint száz éves bölcsesség könyve,
A szél hordozza a történeteket, mint a szavak szövője.
A csillagok tükröződnek a patak tükörképében,
Mintha a végtelenben úszna az idő, mint az álmok szövője.
A hegygerincen táncol a holdfény, mint az éj királynője,
A csúcsok felett kering a sas, mint az ég hőse.
Az éjszaka csendjében hallatszik a farkas éneke,
Mint a természet zeneje, mely a szívünkben örök életre kél.
A kövek között kúszó gyík, mint a remény szikrája,
A hegyek hűvös ölelése, mint a végzet szorítása.
A szél suhogása, mint a szabadság dalolása,
A csend, melyben a lélek meghallja önmaga halk sóhaját.
Az élet ironikus játéka, melyben mindenki vesztes,
A hegyek hűvös ölelése, melyben mindenki menedéket lel.
A természet balladája, melyben mindenki részt vesz,
A lélek, mely a csendben meghallja önmaga halk sóhaját.
