A határok feszegetése
Világunk, mint összetett szövetszín,
Hol a véges és végtelen határt szab,
Az ismeretlen felé hajló kíváncsiság
Lépten-nyomon kihívja a bátor szíveket.
A határok, mint a színek szivárványán,
Szüntelenül húzódnak, változnak, tágulnak,
Míg a tudás, mint a hajnal első sugarai,
Átjárja őket, mint a kristálytiszta vizet.
A felfedezés öröme, mint a hófehér hattyú,
Felbukkan a tudás sötét tengerén,
Míg a kétség, mint a szél, mely a tükrös tavat borzolja,
Megzavarja a tiszta képet, melyet a szemünk elé vetít.
A határok feszegetése, mint a szél által hajtott vitorla,
Hajt minket előre a tudás tengerén,
Míg a bátorság, mint a hajós, ki a viharba merészkedik,
Vezet minket át az ismeretlen vizeken.
A határok, mint a csillagok az éjszakai égen,
Ott ragyognak a távolban, hogy vezessenek minket,
Míg a tudás, mint a hajnal első sugarai,
Megvilágítja az utat, mely előttünk áll.
A határok feszegetése, mint a hajnal első sugarai,
Tör utat a sötétségben, hogy megmutassa a világot,
Míg a tudás, mint a hajnal első sugarai,
Megvilágítja az utat, mely előttünk áll.
