A halál érintése, a vágyak lobbanása
A halál érintése, mint a hajnal csókja,
Mely gyengéden ébreszt, de fájóan szorítja a szívem.
Mint kósza szél, mely a nyári virágokat ringatja,
Suttogja a végzet, hogy életem vége közelít.
A vágyak lobbanása, mint a tűzvész lángja,
Mely éget, de csodálatosan ragyog.
Mint a szerelem, mely a szívben táncolva járja,
Hívja a lélek, hogy a szenvedély felé rohanj.
Az élet, mint egy színház, ahol a szerep játszódik,
Ahol a szív a színpad, a lélek a színész.
A tragédia, ahol a halál a végzet játszik,
Ahol a vágy a lobbanás, a szerelem a kínzó tűz.
A szabadvers, mint egy szabad madár,
Mely szárnyal a végtelen ég alatt,
Nem ismer határt, nem ismer falat,
Csak a szívét követi, mely a szerelem felé hajt.
A halál érintése, a vágyak lobbanása,
Mint két ellentétes erő, mely összeütközik.
De a szív, mint egy hős, nem retteg a harcától,
Mert a szerelem a győzelem, a halál pedig a szabadság.
