A gyógyulás útjának fájdalmas kanyarai
Ó, mily szűkös a szívem, mint kanyargós út,
melyen a gyógyulás lassú lépteit hallgatom.
Minden lélegzetvétel, mint fájdalmas lépés,
melyet a sors, mint kíméletlen utazó, rám erőltet.
A sebek, mint mély völgyek, melyekben a félelem
suttogó szélként jár, s a remény csupán
egy távoli csillag, melynek fénye alig ér el
a szívem sötét zugáig, ahol a fájdalom lakozik.
De a gyógyulás útja nem egyenes, hanem kanyargós,
hol a lejtőkön könnyű a léptek, hol a meredélyeken
nehezek, mint a kövek, melyeket a szívembe raktak.
De minden lépés, még a legfájdalmasabb is,
csupán közelebb visz a gyógyulás csodájához.
Az élet, mint egy hosszú út, melyen a fájdalom és öröm
egyaránt jelen van, mint a nap és az eső,
melyek együtt alkotják a szivárványt,
az élet csodás költői képét, mely a reményt hirdeti.
Ó, bárcsak a szívem, mint a vizek mélye,
hol a gyöngyök születnek a fájdalomból,
s a gyógyulás, mint a hajnal fénye,
mely a sötétségen áttör, s új napot hoz,
melyben a fájdalom csupán emlékké válik,
s a szívem újra teljességgel dobban.
