A genetikai örökség rejtelmei
Ó, te csodálatos kromoszóma-kép,
Mely szövődményeidben rejtesz életet,
Mint a kozmikus csillagok mélyén
Álmodozó atomok titkos énekét.
Nem vagy többé a végtelen űrben elveszett,
Nem vagy kevesebb, mint a csillagok szövete,
Mint a végtelen égbolt álmodója,
Mint a titokzatos élet örök létezője.
Te vagy a szeretet, mely szívembe ékel,
A szavak, melyek ajkamról perlenek,
A szemek, melyekben örök tűz ég,
A kéz, melyben a világ összes reménye ég.
Ó, te csodálatos genetikai örökség,
Melyben a múlt és a jövő ölelkezik,
Mint a hajnali pirkadat csókja,
Mely az éjszaka sötétjét felébreszti.
Te vagy a titok, melyben a lélek ring,
A húrok, melyeken az élet zenéje szól,
Te vagy a dal, melyben a szívem ég,
A vers, melyben az énem örökül hagyom.
Ó, te csodálatos genetikai örökség,
Melyben az élet és a halál összefonódik,
Mint a szél, mely a tenger hullámain játszik,
Mint a fény, mely a sötétben ragyog.
Te vagy a csoda, melyben a lélek él,
A híd, melyen az élet és a halál találkozik,
Te vagy a titok, melyben az énem él,
A költészet, melyben a lélek örökül marad.
