A fájdalom színétől áthatva
Ó, jaj, de fáj, mint a nyúzott szívem,
Mint a hajnali szürke, amit a nap fénye ellop,
S mint a gyomromban dühöngő, kajakéhes farkas,
Aki az éhségtől ordít, mint a holdas éjben a vérfarkas.
A fájdalom színétől áthatva,
Mint a vénasszonyok összevarrt szövete,
Melyek színei olyanok, mint a szivárvány utáni ég,
És mégis, mint a fájdalom, végül mindig szürke.
Az élet, mint a zöld gombostű a szivacsban,
Melyet a kreatív gyerekek használnak a kézműveskedéshez,
De a fájdalom, mint a tű, mindig ott van,
Mint a szivacsban a gombostű, készen a szúrásra.
A fájdalom színétől áthatva,
Mint a régi festmény, melyet az idő elhalványít,
Mint a rozsdásodó vaskapu, melyet a szél csikorgat,
Mint a tenger, melynek hullámai a sziklákat marnak.
Ó, de fáj, mint a szívem, melyet a szerelem kitép,
Mint a hajnali szürke, melyet a nap fénye ellop,
Mint a gyomromban dühöngő, kajakéhes farkas,
Aki az éhségtől ordít, mint a holdas éjben a vérfarkas.
A fájdalom színétől áthatva,
Mint a vénasszonyok összevarrt szövete,
Melyek színei olyanok, mint a szivárvány utáni ég,
És mégis, mint a fájdalom, végül mindig szürke.
