A család színekben
Kék a szemed, mint a tenger, az ég,
Melyben otthonra lelnek a gondolatok,
S mint a csillagok hajnalban, éjjel,
Fényed átölel, mint a gyermek az anyát.
Zöld a remény, mely benned ég, apám,
Mint a nyárban az erdő, a mezők,
Melyek közt játszva nőttem fel,
S ahol a szívemben örök nyár marad.
Piros az öröm, melyet adtok nekem,
Mint a nap, mely felkel, s lemegy,
Mint a rózsa, mely nyílik, s hervad,
De a szívében mindig tűz ég.
Sárga a bölcsesség, melyet tanítotok,
Mint a napraforgó, mely a napot követi,
Mint az őszi levelek, melyek hullanak,
De a gyökereikben mindig új élet vár.
Fehér a szeretet, melyet adtok nekem,
Mint a hó, mely lepi a földet,
Mint a felhők, melyek az égen úsznak,
De a szívemben mindig meleg marad.
Ez a család, ezek a színek,
Melyekkel festitek az életemet,
S melyekkel festem én is a tiéteket,
Mert a színek nélkül nincs élet.
