A belső béke szövete az álmatlan éjszakákon
Csendben lüktető város, álmatlan éj,
hol a béke szövete szétterül,
mint a szélben ringatózó kökényág,
s a hold fénye alatt a csend ölében áll.
Egyedül járok az elhagyott utcákon,
a szívemben kavargó kérdésekkel,
melyek mint a nyári zápor, hullanak,
és a lélek tükrein táncot lejtenek.
A belső béke szövete, mint az éj,
kibontakozik, szétterül, átölel,
s a szívemben a káosz csendre lel,
mint a tenger mélyén a vihar után.
Az álmatlan éjszakákon, a város szívében,
a csendben ringatózó kökényág alatt,
a belső béke szövete, mint egy álom,
szétterül, és a lélek tükrein táncot lejt.
A holdfény alatt, az elhagyott utcákon,
a belső béke szövete, mint egy költői kép,
szétterül, és a szívemben csendre lel,
mint az éj, mely a város szívében lüktet.
Az álmatlan éjszakákon, a csend ölében,
a belső béke szövete, mint egy álom,
szétterül, és a lélek tükrein táncot lejt,
mint a nyári zápor, mely a szívemben hull.
A belső béke szövete, mint az éj,
kibontakozik, szétterül, átölel,
s a szívemben a káosz csendre lel,
mint a tenger mélyén a vihar után.
