A barátság hídja az álmok és valóság között
Pusztában, hol a lét és a nemlét összefonódik,
Ahol a csend szívében a szó zengedezik,
Ott húzódik a híd, mely a barátság nevét viseli,
Ahol az álom és valóság, mint két part, összeérnek.
A híd, melyen a gondolatok szabadon szárnyalnak,
Hol a szív súlyát a lélek könnyűsége tartja,
Ahol a nevetés és a könnyek együtt táncolnak,
S ahol a szavak nélkül is értik egymást a szívek.
Ez a híd nem készült vasból, sem kőből,
Hanem a barátság szövődő szálából,
Mely erősebb minden acélnál, minden aranynál,
Mert a barátság hídja az érzelmek erejétől sosem roppan össze.
Ezen a hídon járva, a remény színeiben fürdünk,
Ahol az álmok, mint csillagok, az égen ragyognak,
És ahol a valóság nem több, mint egy álom,
Melyet a barátság hídja köt össze a létezéssel.
Ez a híd, melyen a gondolatok szabadon szárnyalnak,
Hol a szív súlyát a lélek könnyűsége tartja,
Ahol a nevetés és a könnyek együtt táncolnak,
S ahol a szavak nélkül is értik egymást a szívek.
A barátság hídja, mely az álmok és a valóság között feszül,
Ahol a szív és a lélek találkoznak,
Ahol az érzelmek szabadon szárnyalnak,
Ez a híd, melyen a barátság örökzöld fáként virágzik.
