A bántalmazottak vágya a szabadságra
A tűzvörös alkonyban a szabad ég alatt,
Hol a szél halkan súgja a szabadság dalát,
A bántalmazottak lelkében ég a vágy, a láz.
Fojtott sóhajuk a csendben, mint a suttogó nád,
Keresi az utat a világosság felé,
Ahol a szívek megszabadulnak a bánat árnyékától.
Mint a kőszikla, mely a viharban is áll,
Úgy vágyakoznak ők a szabadság falán túlra,
Hol a remény virágai nyílnak a sebek helyén.
A szorongás éjszakáján, a félelem ködén át,
Látni akarnak a hajnal tiszta fényére,
Hol a szabadság madarai szárnyalnak a végtelenben.
A bántalmazottak lelkében ég a vágy, a láz,
Mint a folyó, mely tenger felé rohan,
Olyan erővel törnek ki a szabadság felé.
A szívük mélyén ott lapul a remény csillaga,
Mely fényt gyújt a sötétségben, vezet az úton át,
Ahol a szabadság zászlaja lobog a magasban.
A bántalmazottak lelkében ég a vágy, a láz,
A szabadság vágya, mint a hajnal első sugarai,
Melyek átszövik a sötét éjszakát, és új napot hirdetnek.
