2024. május 9. – június 19.
Megnyitó: 2024. május 9., csütörtök, 19:00
Ez a kiállítás egy vándortárlat, mely az elmúlt évek ARC kiállításainak legkiemelkedőbb alkotásaiból válogat. Az ARC kiállítások már több mint 20 éve a kreativitás és a szabadság ünnepe, ahol a pályázók alkotásaikon keresztül osztják meg gondolataikat életükről, a mai magyar társadalomról és a világ dolgairól.
A Mini ARC kiállítások célja, hogy minél több ember számára tegye elérhetővé és inspirálóvá az alkotásokat, Budapesten és annak határain túl is. A megnyitón Gyurkó Dániel, a Kulturális Bizottság alelnöke és Beke Károly, a Csokonai Nonprofit Kft. ügyvezetője köszönti a megjelenteket. A tárlatot Dull Szabolcs, újságíró nyitja meg, majd Bakos Gábor, az ARC egyik alapítója tart rövid tárlatvezetést.
A belépés ingyenes.
A kiállítást az ARC Művészeti Szolgáltató Nonprofit Kft. szervezi, a Civilizáció koalíció támogatásával. A tárlat bemutatását Budapest Főváros XV. Kerület Önkormányzata és a Csokonai Nonprofit Kft. tette lehetővé.